Aloldalak
Statisztika

Társoldalak
PCMM

Archive for April, 2010

Egy áhított zene

Monday, April 26th, 2010

Körülbelül két hete, hallottam egy zenét. Fogalmam sem volt róla, hogy ki énekli, mi a címe, egyáltalán hogyan keressem. Csak hallottam, hallgattam és élveztem. Nagyon megtetszett, fülbemászó ritmusa volt és hihetetlenül pörgős szövege, már az a kevés, ami benne volt. Rögtön keresni kezdtem, szinte függőjévé váltam ennek az ismeretlen, mégis különösen jó zeneszámnak. Ma megtaláltam. Meghallgattam és nem tetszik. Unalmas, elcsépelt beat-ek, megszokott instrumental már-már szokványos tempóban, furcsa hangok és érthetetlen szöveg. Milyen érdekes azért, ha más az ember lelki állapota, mennyi minden fel sem tűnik neki. Most, így a nullához közel (10-es skála) valahogy ez a zene is csak egy, a sok közül. Unalmas, egyhangú, zavaros és frusztráló, nem is értem miért került ilyen zene egyáltalán nyilvánosságra. Idegesítenek benne a mellékhangok és zörejek, úgy döntöttem, letörlöm. Most nem szól semmilyen zene. Csend van és úgy érzem most ez kell. Egy darabig ez kell, kell egy kis nyugi. Zenei hangok és zörejek nélkül. Majd ha jól érzem magam, letöltöm újra. Addig is, letöltési linkkel együtt töröltem a biztonság kedvéért.

A hídépítés

Saturday, April 24th, 2010

Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba egymással.

Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta hajtani, de végül amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére.

Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét.

Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta: „Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?” Erre mindketten nagyon elszégyelték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek.

Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak még neki valami munkát.
Erre a Mester így felelt: „Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!”

Mi a véleményetek róla?

A kis történetért köszönet Szipinek!

Csak úgy…

Saturday, April 3rd, 2010

Nem igazán adtam magamról életjelet pontosan ööö (igen, most visszakeresem a legutóbbi postom dátumát) 18 napja. Történt velem ezidő alatt egy ‘s más. Kaptam hideget-meleget, de kezdek úgy túllenni a dolgokon és mivel nem taposott el egy hasmenéses rinocéroszcsorda, így megúsztam fizikai sérülések nélkül, mondván elég a lelki megpróbáltatás is. Na, nem nyavalygok, igazából ami miatt létrehoztam a cikket, az az Időkép nevű oldal. Amikor felfedeztem, még kiscipőben járt és a ViharVadász nevű oldallal társulgatott épp. Jelen állás szerint már az Időkép.hu-nak köszönhető a webkamerák képeinek továbbítása is, emellett a MeteoPress nevű szlovák céggel együttműködve egy rendkívül fejlett radarhálózatot hoztak létre.

Hol lesznek majd az új lokátorok?

Nemzetközi partnerünkkel, a Meteopress.cz-vel közös döntésünk alapján az első ilyen nagy felbontású, valós idejű radart Budapesten ill. Prágában telepítettük, hatósugaruk 80-100 km körüli. Ezeket terveink szerint még idén, a nyári szezonban követi egy balatoni radar (Siófokon), majd 2-3 éven belül fokozatosan fedjük le az egész országot, végül a hazai radarhálózatot összekapcsoljuk a Cseh, illetve Szlovák állomásokkal (3-5 éven belül pedig a Adriai-tenger partjáig, illetve Erdély és a Felvidék, valamint Újvidék nagy részét is igyekszünk belátni).

Forrás: időkép.hu

Azzal, hogy ez a lehetőség is megvalósult, az Időkép mostmár nem köteles az OMSZ radarképére hivatkozni, ami egyébként sem nyújt 100%-os elérhetőséget, mivel a radarkép egy bizonyos részét publikálják csak, ezt is lebutítva. A beruházásnak köszönhetően teljesen függetlenné válhat az Időkép a hazai meteorológiai szolgálattól, ami egyébként teljesen közpénzből üzemeltetett, rengeteg támogatást is kap, ennek ellenére azonban egy-egy nagyobb zivatar esetén a met.hu oldala sokszor teljesen elérhetetlen, a színvonalról (hol látunk ott live közvetítést, fotókat, videókat?) nem is beszélve.

Copyright © 2010 Piero.hu.