Magyar Kokárda

Bár -amikor megnyitott a blog,- megfogadtam, hogy politikától mentes lesz, mert távol áll tőlem a téma mindennemű részlete, valahogy most mégis úgy érzem, hogy véleményemet nem vagyok képes magamban tartani. Kezdjük azzal, hogy pár éve még (tudatlan gyermek módjára?) örültem ennek az ünnepnek. Mindenhol nemzetiszínű lobogók, a Kokárda viselete, városi ünnepség, köszöntők, programok. Mi folyik ma? Ma egy éve és konkrétan ma. Minden sarkon politikai standok (mondhatni kurválkodnak, ha már sarok), hirdetik az igét, miszerint győzzön a jobbik, vagy mocskos mszp, vagy náci fidesz, meg még sorolhatnám. A tüntetésekről nem is beszélve. Ezért tartunk ott, ahol.. Komolyan gusztustalannak tartom az összes ilyen időszakot, amikor az ünnepi hangulatot (ami már nyugotan mehetne idézőjelbe is) az egyes számú fővárosi állatkert (igen, a parlamentről van szó) lakói felszólalnak, ezzel is fényezve önmagukat, bemocskolva a többit. Kampány, oké, de ne március 15-e, vagy október 23-a legyen már erre a legjobb alkalom. Postomat FankaDeli Apáink véréből c. nagyszerű trekkjével zárom, érdemes megfigyelni a szöveget, rengeteg igazságot rejt.

6 milliót elhagytunk, szemen köptük őket,
Mégis a határon túl látok igaz magyar szülőket.
Mikor a kenyér fele oda, te a másik felét véded,
Ebből látszik testvér, hogy az egészet nem érted.
A felét is majd felezik, fogd fel ez a logika,
És ezt beadja a tévébe valami aranyos pofika.
Én is későn, de rájöttem már elvették, mit lehet,
A tudást, a hitet, és a becsületet.
Ahogy Petőfi is átírta, Rajta Magyar helyett Talpra,
Hegyezd a füled, hallod? Téged hív a haza.
Én még gyereket szeretnék, én még feleséget,
Úgyhogy a tükörbe nézz bele, ne a fizetésed.